#Simon Gábor





Társaik mellett tüntettek a miskolci szocialisták
 

Társaik mellett tüntettek a miskolci szocialisták

Demonstrációt tartottak az MSZP miskolci országgyűlési és önkormányzati képviselői, valamint a szocialista párt szimpatizánsai péntek délelőtt a Miskolci Rendőrkapitányság épülete közelében az ellen tiltakozva, hogy a hatóság gyanúsítottként hallgatta ki Földesi Norbertet, az MSZP miskolci önkormányzati frakciójának vezetőjét és Varga Gergő önkormányzati képviselőt.

MTI MTI



MSZP: egyre több nyugdíjas él a létminimum alatt
 

MSZP: egyre több nyugdíjas él a létminimum alatt

A fogyasztóvédelmi stratégiában megfogalmazott célkitűzések között kiemelten szerepel az időskorúak fokozott védelmem, ezzel szemben az tapasztalhatjuk, hogy az idősek, a nyugdíjasok a társadalom kirekesztett csoportjává váltak - közölte Simon Gábor MSZP-s képviselő csütörtökön.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu


Még mindig kétkulcsos adót akar az MSZP
 

Még mindig kétkulcsos adót akar az MSZP

Az MSZP szerint véget kell vetni a kormány gazdaságpolitikai ámokfutásának, amely egyre nehezebb helyzetbe hozza az országot és a családokat - mondta Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettese hétfői sajtótájékoztatóján.

MTI MTI


A magáncsődöt sürgeti az MSZP
 

A magáncsődöt sürgeti az MSZP

Az MSZP újból azt sürgeti, hogy a kormány tegyen javaslatot a természetes személyek adósságrendezési eljárására, vagyis a magáncsőd bevezetésére.

MTI MTI

Háromlábú, mégsem puccs: profilt vált az MSZP
 

Háromlábú, mégsem puccs: profilt vált az MSZP

A "negyvenes-ötvenes, aktív középgeneráció" támogatásának megszerzése a cél, azoké, akik az elmúlt időszak veszteseinek érzik magukat, ezért a "rárepülés" a szociális témákra, az éhségmenetre, a mindennapi szegénységre - állítják a hvg.hu-nak szocialista politikusok.

hvg.hu hvg.hu

MSZP: az eszközkezelő nem segít
 

MSZP: az eszközkezelő nem segít

Az MSZP szerint a kormány által létrehozott Nemzeti Eszközkezelő jelen formájában nem segít a bajba jutott devizahiteleseken, mert sem elegendő tőke, sem hatékony koncepció nincs mögötte.

MTI MTI

Simon: a volt MSZMP-s székházakat, bezzeg, elfogadtátok
 

Simon: a volt MSZMP-s székházakat, bezzeg, elfogadtátok

Az MSZP a rendszerváltás után elszámolt a jogelődjétől örökölt vagyonnal, és az állampárt vagyonából a többi párthoz hasonlóan a Fidesz is részesült - hangsúlyozta Simon Gábor, a szocialisták választmányi elnöke a testület szombati ülése után tartott sajtótájékoztatón.

MTI MTI

MSZP: csalódás az eszközkezelős javaslat
 

MSZP: csalódás az eszközkezelős javaslat

Az MSZP csalódást keltőnek tartja a Nemzeti Eszközkezelőről szóló kormányzati javaslatot, amelynek vitáját csütörtökön kezdte meg a parlament. Az ellenzéki párt szerint a devizahiteleseknek a tervezetben szereplő kettő helyett öt évig kellene lehetőséget adni arra, hogy visszavásárolják lakásukat, az eszközkezelőt pedig a kabinet által javasolt összeg tízszereséből indítanák el.

MTI MTI



MSZP: a devizahitelesekkel egyeztessen a kormány
 

MSZP: a devizahitelesekkel egyeztessen a kormány

Az MSZP szerint a devizahitelesek gondjainak megoldását célzó javaslatok kidolgozásába a hitelkárosultak képviselőit és az általuk delegált szakembereket is be kellene vonni. Simon Gábor, a fogyasztóvédelmi bizottság szocialista elnöke kedden sajtótájékoztatón azt is mondta: a kormány tervei a bajba jutott hitelesek töredékének jelentenének csak segítséget.

MTI MTI